– villanyszerelés felsőfokon

A párátlanító

A párátlanító berendezések a hűtve szárítás elvén működnek, azáltal, hogy a levegőben lévő nedvességtartalom a párátlanító berendezés hűtőkörén lecsapódik. A párátlanító gép tehát, nem más mint egy egyszerű hűtőgép aminek a hűtőkörén egy ventilátor keresztülszívja a helyiség levegőjét.

A hűtőkörön átszívott levegőből a pára víz formájában kicsapódik, majd egy túlfolyás érzékékelővel felszerelt vízgyűjtő tartályba folyik. Mindenképpen fontos eleme a párátlanító gépeknek a túlfolyás érzékelő, hiszen ezen alkatrész hívatott megakadályozni a cseppvíz szétfolyását a gép belsejében, illetőleg a helyiségben.

A párátlanító berendezés hűtőkörén átszívott (és lehűlt) levegőt a gépnek azonnal vissza kell fűteni, hisz ennek hiányában előbb-utóbb lehűlne a helyiség. A fűtést közvetlenül a hűtő hőcserélő mögé elhelyezett fűtőkörrel (kondenzátorral) biztosítják, amihez a kompresszor (hűtéskor keletkező) hőjét használják fel. A visszafűtés hatására a párátlanító gép által beszívott és kifújt levegő hőmérséklete közel egyforma.

Egyes gépek a kondenzátoron felül rendelkezhetnek külön fűtőbetéttel, amely nem csak párátlanítja egy helyiség levegőjét, hanem egyúttal képes fűteni is azt. A párátlanító gépek további szolgáltatáskínálatáról a cikk alsó harmadában részletesen olvashat.

Az emberi szervezet számára ideális szint a 40-60% közötti páratartalom, ezen az értéken még nem kezdődhet el a penészedés, az atkák szaporodása és más magas páratartalmat igénylő kártevő fejlődése. A páramentesítő berendezést amennyiben -van rá mód- érdemes a fentebb leírt két érték közé beállítani.

Párátlanító berendezés használata javasolt olyan helyeken, ahol értékes berendezési tárgyakat, bútorokat, műkincseket, festményeket, értékes könyveket tartunk.

Komfortérzetünk növelése érdekében használhatjuk lakásokban, irodahelyiségekben is, főképp az olyan helyeken ahol az átlagosnál magasabb a páratartalom (pl. konyha, fürdőhelyiségek, stb). Használhatjuk továbbá nedves pincék, raktárak és alagsori helyiségek dohos párás levegőjének páramentesítésre, illetve mosással és ruhatisztítással (vasalással, szárítással) foglalkozó cégek/vállalkozások helyiségeinek páramentesítésére.

Beltéri uszodákban, gyógyfürdőkben, fürdőkben a párátlanító berendezés használata szinte elengedhetetlen, mert az itt keletkezett nagy mennyiségű pára a falakon és az üvegfelületeken csapódna le, előbb-utóbb tönkretéve ezzel a helyiséget és a nyílászárókat.

Szolgáltatáskínálat

A különböző márkájú páramentesítő gépek szolgáltatáskínálata (nagyjából) egyforma. A piacon lévő összes gép ismeri a folyamatos üzemet, ez annyit jelent, hogy addig működik páramentesítő amíg a saját beépített higrosztátja (páraérzékelője) túlzott páratartalmat érzékel a levegőben, az után a gép automatikusan leáll. A folyamatos üzemet megszakíthatja, ha esetleg üzem közben a gyűjtőmedence megtelik.

Az automatikus páratartalom szabályozást nem minden piacon lévő gép ismeri. Ez a szolgáltatás annyit jelent, hogy egy előre beállított értéket megadhatunk a párátlanító berendezésnek ami ezáltal ki ill. bekapcsol mikor eléri a kívánt értékeket. A készülékeken általában nem tudunk relatív páratartalmat állítani (%RH) csak a gépen előre jelölt fokozatokat. (Ez az érték az LG 1660DL készüléknél 1-9-ig terjedő érték)

A tartály telítettség visszajelzőt sok gép ismeri, bár van amelyik nem jelez vissza, hanem csak megáll mikor a biztonsági (túlfolyás) kapcsoló kikapcsol.

Hasznos szolgáltatás lehet még a állandó pára kivezetés, ilyenkor a készülék nem egy tartályba gyűjti a vizet, hanem egy csövön vezethetjük egyenesen a lefolyóba. Hasznos szolgáltatás ugyan, de azáltal a készülék már nem mobilizálható olyan könnyen, lévén a lefolyóhoz van kapcsolva.

A ventilátor sebesség-választást szintén majd minden készülék ismeri. Általában 1 és 3 fokozat között választhatjuk meg a sebességét attól függően, hogy milyen gyorsan mekkora mennyiségű levegőt szeretnék keresztülszívatni rajta, és természetesen attól függően, hogy mennyire lehet zavarló számunkra a ventilátor által keltett zaj. Mint a legtöbb háztartási gépen általában, itt is a legmagasabb számmal jelölt érték biztosítja a legtöbb légszállítást.

Sok készüléket ellátnak a gyártók manapság időzítővel is. Ez egy igen hasznos és praktikus kiegészítő szolgáltatás, beállítható a működésre szánt idő, ami miután lejár a gép kikapcsol, függetlenül a pára, páratartalom mennyiségétől. Ideális lehet ez a szolgáltatás pl. otthon, ahol a fürdés vagy zuhanyozás után a készüléket egy-két órán át üzemeltetve összegyűjthető a helyiségből a pára.



vissza a főoldalra


Bakos Róbert Elérhetőség:
Robivill Kft., Bakos Róbert ügyvezető, mobil: 20/4292-113
Iroda: 6000 Kecskemét, Szolnoki út 33., telefon,fax: 76/329-522, mobil: 20/3186-091, email: robivill@robivill.hu

Antispam